1:25:02
más csak tizenöten maradtunk, mind gyerekek.
1:25:05
Aztán többet nem jöttek.
1:25:08
Aztán, egy szép nap,
1:25:11
megjelent egy férfi.
Nem õr volt.
1:25:14
Egy makulátlan homokszínû
1:25:16
egyenruhát viselt.
1:25:20
Eltakarta az orrát egy fekete zsebkendõvel.
1:25:23
Nem volt túl jó szagunk.
1:25:25
Megfogott a karunknál fogva,
egymás után,
1:25:28
és felírta a számunkat a noteszába.
1:25:32
Aztán hívott, hogy találkozzunk a szüleinkkel.
1:25:37
Aztán elment, és többet nem jött vissza.
1:25:41
Az õrök viszont visszajöttek.
1:25:43
Sorba állítottak minket
és egy számot kiáltottak.
1:25:45
Figyeltem a karomat.
1:25:47
Nem az enyém volt.
Valaki másé.
1:25:50
Amikor kilépett az ajtón,
1:25:53
visszafordult és ránk nézett,
1:25:55
borzasztó elégedetten, hogy gyõzött.
1:25:59
Aztán eltûnt.
És ez így ment tovább.
1:26:02
Minden nap egy új szám vagy kettõ.
1:26:05
Vagy egy sem.
1:26:07
Néha csak nézett minket,
aztán elment.
1:26:12
A végén csak Daniel
és én maradtunk.
1:26:16
Négy napig teljesen egyedül voltunk.
1:26:18
Beszélgettünk,
rengeteget beszélgettünk.
1:26:21
Daniel tudott egy-két dolgot.
1:26:23
Azt mondta, hogy az apjának segít az órásmûhelyben.
1:26:27
Tudta,
1:26:29
hogyha az ember
erõsen nézi a nagymutatót
1:26:32
látja ahogy mozog?
1:26:36
Ez egy kép Helenaról, a nõvérérõl.
1:26:40
Daniel tudta
1:26:41
hogy odakint nem
a szüleink várnak minket.
1:26:46
Amikor az ajtó újra kinyílt,
1:26:49
fogtam a barátom kezét,
1:26:52
becsuktam a szemem és imádkoztam,
hogy ne az én számom legyen.
1:26:58
Amikor Daniel elengedett,
nem tudtam kinyitni a szemem.